A Retrokite.hu-t két okból hoztam létre. Mivel szélcsendes napokon az egyik kedvenc időtöltésem a kite-os felszerelések nézegetése, tapogatása és csekély tudásom ellenére kritizálása, ezért gondoltam, hogy jól jönne nekem egy ilyen kis oldal, ahol gyűjtögethetem azokat a felszereléseket, amikhez közöm volt és azokat is, amik csak valamilyen oknál fogva megragadtak engem.
Innen jött az ötlet, hogy milyen jó is lenne egy amolyan kite múzeum! Milyen szórakoztató lehet visszanézni, hogy milyen felszerelések voltak a menők évekkel ezelőtt. És ebből szinte azonnal adódott már a másik indíttatás is, hogy egy ilyen folyamatosan bővülő kite-os adatbázis akár még hasznos is lehet, hiszen a gyártóknak nem szokása a régi termékeikről szóló információk archiválása, pedig olyanoknak, mint én, akik kis pénztárcával a használt piacon, a zavarosban halásznak nagyon is jól jönne, ha könnyen, egy helyen megtalálhatnák egy régebbi cucc kézikönyvét, bemutató videóját, stb. Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy már voltak hasonló próbálkozások, de ekkor már annyira eltökélt voltam, hogy az gondoltam, hogy majd ez sokkal jobb lesz, meg ugye magyar nyelven még úgysincs.
Így hát kialakult bennem a Retrokite egy másik profilja, ami az öncélú gyűjtés mellett a használt kite termékek iránt érdeklődök életét kívánja megkönnyíteni azzal, hogy az összegyűjtött felszerelésekhez, a felhasználók saját, szubjektív, marketing mentes értékeléseket, véleményeket küldhetnek be. A gyűjtés és a szubjektív vélemények segítenek abban, hogy egy adott felszerelés gyorsan beazonosítható legyen és az érdeklődő könnyen egy minél teljesebb képet is alkothasson róla.
Remélem, hogy az oldalnak mások is hasznát fogják majd venni és idővel nem csak én egyedül fogom majd bővíteni. Amennyiben ez így alakulna már meg is érte volna a belefeccolt munka, de nem titkolom, hogy jó lenne, ha valahogy a konyhára is hozna esetleg valamit.
Az oldal nem volt még alaposan, több felhasználó által tesztelve, ezért az esetleges kisebb hibákért előre is elnézést kérek!
Jó nézelődést, és jó munkát azoknak, akik tartalmakat is küldenek be!
Bármilyen kérdés, óhaj, sóhaj jöhet ide, meghívó igénylés ugyanitt és az esetleges hibákat is ide lehet küldeni.
Gyetvai Balázs (bonobo)